Az aszfalt helyett most a Balaton vizein utazó vitorlások kerültek a középpontba. Ez alkalommal az irodai munkatársakat kényeztettük egy remek programmal, amitől azt reméltük, hogy tovább erősíti az összetartást a már most is remek csapatunk tagjai között.

BLOG

A kamionokat egy napra vitorlásokra cseréltük

A céges csapatépítésen sem tudtuk teljes mértékben meghazudtolni önmagunkat, és a hatalmas járművek a szórakoztató programokban is nagy szerepet játszottak.

Azonban aszfalt helyett most a Balaton vizein utazó vitorlások kerültek a középpontba.

Ez alkalommal az irodai munkatársakat kényeztettük egy remek programmal, amitől azt reméltük, hogy tovább erősíti az összetartást a már most is remek csapatunk tagjai között.

Három vitorlással indultunk útnak, és hogy ne mindig csak a már egyébként is együtt dolgozó csapatok működjenek együtt, ezért sorsolással döntöttük el, hogy ki melyik hajóra fog kerülni.

A kollégák is üdvözölték a véletlenszerű csapatokat, hiszen végre egy kis időt tudtak tölteni a részlegükön kívüli munkatársakkal is, akiket a mindennapi munka során kevesebbet látnak.

A kezdeményezés nagy sikerrel zárult, mert ismerősök, de mégis kevésbé megszokott TEAM-ek dolgoztak együtt a vitorlások megismerésén, vezetésén és együtt fedezhették fel a hajós életérzést. Az új élmények nagyon jól összehozták a teljes brigádot!

A víz rendesen kihúzta a csapatot, ezért a kalandot egy borozással egybekötött vacsora követte egy hangulatos pincészetnél, ami kötetlen beszélgetéssel, kellemes hangulatban telt.

A program meghozta a gyümölcsét, hétfőn új mosolyokkal és összekacsintásokkal emlékeztek a kollégák a csapatmunkára és a közös élményekre!

KIK

VAGYUNK

Ferro-Sped 2000

Fuvarozó és Szállítmányozó Kft.

H-2371 Dabas, Szent János út 1.

tel: +36 (29) 564-098

e-mail: info@ferrosped.hu

BLOG

KATEGÓRIÁK

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK

Close Menu