Számunkra az egyik legnagyobb elismerés az, ha partnereink újabb és újabb feladatokkal bővítik a sikeres együttműködéseinket, hiszen így biztosan tudhatjuk, hogy elégedettek velünk. A legutóbbi speciális szállítmányunk is egy olyan ügyfelünk felkérésére történt, akikkel már évek óta gyümölcsözően dolgozunk együtt, és csak idén már 240 fuvart bíztak ránk, jellemzően osztrák szállításokat.

Újabb osztrák gyárépítésben segédkezünk

Számunkra az egyik legnagyobb elismerés az, ha partnereink újabb és újabb feladatokkal bővítik a sikeres együttműködéseinket, hiszen így biztosan tudhatjuk, hogy elégedettek velünk.

A legutóbbi speciális szállítmányunk is egy olyan ügyfelünk felkérésére történt, akikkel már évek óta gyümölcsözően dolgozunk együtt, és csak idén már 240 fuvart bíztak ránk, jellemzően osztrák szállításokat. Az acélszerkezetek gyártásával foglalkozó partner itthoni gyártású elemeit visszük Ausztria-szerte különböző beruházásokhoz, építkezésekhez.

Ebben a projektben Linz volt a célállomás, ahol az osztrák Voestalpine cég bővíti a cége telephelyét. Az acéliparban tevékenykedő cégóriás az építkezés helyszínére rendelte az acélszerkezeti elemeket, amelyeknek egy részét a partnerünk hazai, a másikat pedig az osztrák gyárából kellett a telephely bővítésre szállítani.

Az osztrák fuvaroknál egyébként is extra módon kell figyelni a pontosságra, mert az ottani építkezéseken szigorúan veszik az időpontok betartását. Különösen ügyelnünk kellett azért is, mert az ütemtervbe nem csak egy, hanem két induló állomást kellett belekalkulálnunk.

Partnerünk szerencsére már ismeri a munkánkat, és biztosra vette, hogy a fuvarok precíz időzítése nem fog gondot jelenteni, ebben is, és az osztrák szállításokban is nagy tapasztalatunk van. Ez volt az egyik oka, ami miatt erre a munkára is minket választottak. A másik pedig az, hogy az ilyen nagy volumenű speciális szállításhoz a mi gépparkunk a megfelelő.

A szállítandó acélszerkezeti elemek hossza 17,5 – 19,7 méter között mozgott, így ezekhez nyerges széthúzható pótkocsis kisspeciális és nagyspeciális szerelvényekkel készültünk. 33 darab fuvart vittünk le eddig, ezek között akadt olyan is, amelyek 19,6 – 19,7 méter hosszúságúak voltak, ezekhez már kíséretet is kellett szervezni. Nagyjából fele-fele arányban indultunk az itthoni és a kinti gyárakból a szállítmánnyal, szerencsére egyik esetében sem volt semmilyen fennakadás, és mivel a helyszínen dolgozó kollégák is nagyon felkészültek voltak, ezért a lerakodás is zökkenőmentesen haladt. Az ügyfél külön kiemelte, hogy a sofőrjeink nagyon segítőkészek voltak a lerakodásnál, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy végig pontosak voltunk és a kért időpontokat kivétel nélkül tartottuk.

Még akkor is akadálytalanul és időre ment a szállítás, amikor esetenként 2-3 nappal előre tudtuk meg, hogy egy szállítmányt vinni kell, de az idő szűkössége ellenére is rugalmasan kezeltük és gond nélkül teljesítettük a fuvarokat.

A projekt még megvalósítás alatt van, ezért számítunk rá, hogy a továbbiakban is sokszor fogjuk Linz felé venni az irányt!

KIK

VAGYUNK

Ferro-Sped 2000

Fuvarozó és Szállítmányozó Kft.

H-2371 Dabas, Szent János út 1.

tel: +36 (29) 564-098

e-mail: info@ferrosped.hu

BLOG

KATEGÓRIÁK

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK