Megoldandó feladattal szembesültünk amikor ügyfeleink jelezték, hogy szeretnének egy gyorsabb, hatékonyabb megoldást a fuvarlevelek mielőbbi megküldésére, ezért lefejleszttettünk egy rendszert erre. A fuvarlevelek gyors visszajuttatása az ügyfeleinknek kritikus kérdés, hiszen a számlák ez alapján tudnak elkészülni.

A fuvarlevelek új dimenziója

Megoldandó feladattal szembesültünk amikor ügyfeleink jelezték, hogy szeretnének egy gyorsabb, hatékonyabb megoldást a fuvarlevelek mielőbbi megküldésére, ezért lefejleszttettünk egy rendszert erre.

A fuvarlevelek gyors visszajuttatása az ügyfeleinknek kritikus kérdés, hiszen a számlák ez alapján tudnak elkészülni.

A sofőrjeink nem minden esetben tudják megoldani, hogy az irodánkba hamar visszakerüljenek az eredeti példányok, hiszen hetelnek és az is előfordulhat, hogy kint töltik a hétvégét is, így egy fuvarlevél akár két hétig is náluk lehet, mire visszakerül iktatásra.És még csak ezután jön a postára adás.

Gyorsabb és egyszerűbb megoldást kellett keresnünk, ami persze a digitalizáció korszakában nem tűnt lehetetlen feladatnak, főleg úgy, hogy az elektronikus CMR egy olyan jövő, ami akár néhány éven belül egységesen bevezetésre kerülhet Európában.

Most azonban még nem találtunk olyan dobozos rendszert, sem olyan hazai követendő példát, ami erre azonnali megoldás lenne, így a saját fejlesztést választottuk, és így úttörők lettünk a területen.

A meglévő eCMR rendszerünkre építve kifejlesztettünk egy olyan teljesen automatizált alkalmazást, ami lehetővé teszi a befotózott fuvarlevelek azonnali továbbítását az ügyfelek saját felületeire, így rögtön letölthetővé válik számukra a dokumentum.

Ez a korábbi akár hetekig elhúzódó folyamatot néhány órásra rövidítette le.

Ahhoz, hogy a fuvarmegbízásokat ki tudjuk küldeni elektronikusan és a válaszként érkező fuvarleveleket fogadni tudjuk a sofőrjeinknek szükségük van egy mobiltelefonos alkalmazásra. Ezért minden gépkocsivezetőnk kapott egy erre a célra szolgáló okostelefont, amelyekkel megfelelő minőségű fotókat tudnak készíteni a dokumentumokról. A folyamatos képzések során a sofőrök elsajátították az alkalmazás használatát és tanácsokat kaptak arról, hogy hogyan tudnak olyan jó minőségben fotózni, amely az ügyfelek számára is megfelelő.

Az alkalmazást nyáron, viszonylag kevés tesztelés után indítottuk útjára, és azóta is folyamatosan fejlesztjük és finomhangoljuk.

Már tartalmaz olyan funkciókat is, mint az engedélyek online küldése, valamint az esetleges kárfelmérések esetén is nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen szinte azonnal elkezdődhetett az ügyintézés a kárral kapcsolatban. Az engedélyek és fuvarmegbízások elektronikus kiküldése nem csak a munkát gyorsítja meg jelentősen, de a felesleges papírfelhasználást is csökkenti. A bevezetés óta szemmel látható módon kevesebb lett a nyomtatott dokumentum, amely környezetvédelmi és irattárolási okokból is könnyebbséget jelent.

A jövőbeli fejlesztési tervek között szerepel egy chat funkció kialakítása is, ami a belső kommunikációt is egyszerűsíteni fogja.

Az Instant CMR rendszer bevezetése részünkről az elektronikus számlázás előszobája, ez lesz a következő lépés. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy jelentős előnnyel indulunk az egységes CMR rendszer bevezetésekor is, hiszen a munkatársak már hozzászoktak az elektronikus rendszerrel járó új folyamatokhoz, így egyszerűbb lesz a váltás, ha esetlegesen egy egységes szoftverre kell átállnunk.

A CMR rendszer remek fogadtatásra talált az ügyfelek körében is.

Jelenlegi partnereink is üdvözölték az új megoldást, de volt olyan új partnerünk is, aki a gyors dokumentummozgás ígérete miatt választott minket. A rendszerünket nem csak mi használjuk, de az alvállalkozóinkat is bevontuk, ezért ők is hasonlóan élvezhetik az előnyeit.

Büszkék vagyunk az itthon minden bizonnyal egyedülálló fejlesztésre, amely úgy gondoljuk, hogy egy kritikus problémát oldott meg a szállítmányozási üzletágban, és további nagyszerű lehetőségek rejlenek benne.

KIK

VAGYUNK

Ferro-Sped 2000

Fuvarozó és Szállítmányozó Kft.

H-2371 Dabas, Szent János út 1.

tel: +36 (29) 564-098

e-mail: info@ferrosped.hu

fuvarozás ferro-sped kft.

BLOG

KATEGÓRIÁK

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK